⚓ HMS VICTORY ⚓

first rank, 104 guns ship of the line1765)

---

---

A hajó rövid története (Vikipedia.hu)

Az HMS Victory az angol királyi haditengerészet sorhajója, mely a világ legrégebbi, még működőképes hadihajója és a Királyi Tengerészet parancsnoksága alatt álló Second Sea Lord zászlóshajója.
A Victoryt 1759. július 23-án kezdték el építeni. 1765-ben bocsátották vízre. 3 fedélzetén 104 ágyú sorakozott: a hajó orrában 2 db 12 fontos és 2 db 68 fontos, a fedélzeten 12 db 12 fontos, a felső ágyúfedélzeten 30 db 12 fontos, a középső ágyúfedélzeten 28 db 24 fontos, az alsó ágyúfedélzeten 30 db 32 fontos ágyú volt. Építési költsége 63 176 font és 3 shilling volt. Az építéséhez körülbelül 6000 fát vágtak ki, melynek 90%-a tölgy. A hajó 69,3 m hosszú, 8,8 m a merülési mélysége, 15,8 méter a szélessége. Maximális sebessége 8-9 csomó (15–17 km/ó) volt maximum. Legénysége 850 fő volt.
A Victory több tengeri csatában is részt vett: az ushanti, a St. Vincent-i és a trafalgari csatában.
A Victory-t konzerválták, és a portsmouthi haditengerészet bázison tekinthető meg.

Rövid történelmi áttekintés

(Felsőfokon.hu), (Vikipedia)
A korának páratlan erejű és küllemű hadihajóját Thomas Slade tervezte. 1759. július 23-án kezdték az építését a Chatham dokkban, majd 1765. május 7-én vízrebocsátották. 1812-ig teljesített szolgálatot. Legénysége 850 fő volt.
Lord Nelson admirális parancsnoksága alatt a Trafalgari ütközetben szerzett hírneve miatt, méltan tekinthető a világ egyik legismertebb hadihajójának.

A nagy kabin volt az admirális szálláshelye, ahol a kárpitozott ágya is található, mely halálakor egyben koporsója is volt. A felső ágyúfedélzet volt a hajó fő fedélzete és az időjárástól függetlenül mindig nyitva volt. Itt voltak lábvassal megbilincselve a matrózok, s itt büntették meg őket a kilencágú korbáccsal. A hosszú kátrányos kötél neve "ösztöke" vagy "serkentő" volt, amivel a legénységet ösztönözték a keményebb munkára. Az előfedélzet volt az egyetlen hely, ahol a tengerészek dohányozhattak, és pihenhettek. Itt 68 fontos ágyúk vannak, melyek közel 30kg-os ágyúgolyó kilövésére voltak képesek. Az ágyú a tüzérség legrégebbi eszköze. Fejlődése során mind tömege, mind kezelőszemélyzetének létszáma csökkent, hatásfoka viszont, főként az acél felhasználásával, drasztikusan megnőtt. Napjainkban is alkalmazott lövegtípus. A középső ágyúfedélzet bal oldali elején van egy 24 fontos ágyú, melynek súlya 2 tonna feletti. A HMS Victory-n 104 különböző kaliberű ágyú volt. A brit tüzérek 90 másodperc alatt tudták elsütni és újra tölteni őket. Szerkezeti károk okozására kör alakú löveget használtak, mely 76cm mélyen hatolt a tölgyfába, miközben a szétrepülő faszilánkok sokakat megsebeztek. Az alsó ágyúfedélzetnél 480 férfi tudott aludni a gerendákról lelógó függőágyakon. A lőporraktárban 35 tonna lőport tároltak 84 ládában. Ha meggyulladt volna, robbanó ereje 47 tonna TNT-vel ért volna fel. A ládákat réz és mogyoróvessző abroncsokkal kötötték át a szikraképződés megelőzése céljából, és nyers bőröket raktak az egymásra halmozott ládák közé, a súrlódási hő keletkezésének elkerülése céljából. A hajófenéken helyezték el a 210 tonna nyersvas tőkesúlyt, melynek súlyát a szétterített kavics növelte. A rakodó térben hat hónapra elegendő ellátmányt lehetett elhelyezni. Elsősorban sózott marha, sertés, hal és víz volt.

A trafalgari csata (1805. október 21.) a napóleoni háborúk legfontosabb tengeri ütközete volt.
A csata a dél-spanyolországi Trafalgar-foktól nyugatra zajlott le, Cádiz és a Gibraltári-szoros között. Pierre de Villeneuve francia altengernagy vezette 33 (18 francia és 15 spanyol) hajóból álló francia–spanyol flotta harcolt a 27 hajóból álló brit flotta ellen, melynek Horatio Nelson altengernagy volt a parancsnoka.
1805. október 21-én a HMS Victory harcképtelené tett egy francia zászlóshajót, majd a Bucentaure-t, és a Redoutable ellen fordult. A harcban a két hajó olyan közel került egymáshoz, hogy az árbockosarakban ülő pontlövészek közvetlenül lőhették a HMS Victory fedélzetét. Lord Horatio Nelsont mintegy 15méter távolságból eltalálták, miközben a tatfedélzetről irányította az ütközetet. A golyó átment a tüdején és a gerincében állt meg. Levitték a legalsó fedélzetre, ahol Dr. Beatty, a hajóorvos küzdött az életéért, miközben az angol hajók győzelmesen befejezték az ütközetet. Sajnos a kapitány életét nem sikerült megmenteni, és 16:30kor belehalt sérülésébe. A lövedéket, amely megölte, ma a windsori Királyi Kastélyban őrzik. A trafalgari csatavesztés katasztrófát jelentett a Francia Császárságnak. Napóleonnak végleg le kellett mondania Anglia elfoglalásáról. A vereségért Villeneuve tengernagyot hibáztatta, aki a meghurcoltatástól tartva 1808-ban Rennes-ben öngyilkosságot követett el.
A csata után a HMS Victory-t Gibraltárba vontatták. Nelson tengernagy holttestét egy brandyvel töltött hordóba helyezve védték a bomlás ellen. Az a legenda született, hogy az út során a tengerészek leitták a hordó tartalmát, makarónit használva szívószálként. Ez azonban pletykának bizonyult, mivel a hordót mindvégig fegyveresek őrizték, és így érintetlenül érkezett Portsmouth-ba. Mégis, a brit tengerészek máig úgy hívják az illegális italozást, hogy "Tapping the Admiral" ("csapra verjük a tengernagyot").
Lord Nelson holttestét Portmouth-ból Londonba vitték, itt a tengernagy teljes állami dísztemetésben részesült. Ilyen végtisztességben a brit királyi család tagjain kívül mindmáig pár személy részesült. Nelson fakoporsóját a nílusi csatában elfogott L'Orient francia csatahajó főárbocából faragták ki. Ezt egy olyan kőszarkofágba helyezték, amely eredetileg Thomas Wolsey érsek számára készült a XVI. században, de kegyvesztésekor VIII. Henrik király elkoboztatta, és a királyi kincstárban helyeztette el. III. György király pedig Nelsonnak adományozta, végül 1806. január 9-én a Szent Pál-székesegyház kriptájában helyezték örök nyugalomra.

Közel egy óra szükséges a csatahajó teljes bejárásához, miközben az alacsony belmagasság miatt görnyedten ámulatból ámulatba esve szemléljük a régmúlt egy csodás darabját. Néha a hátunk is beleborzong, mikor elképzeljük, hogyan teltek a hajósok mindennapjai, hogyan harcoltak. A HMS Victory-t 1922. január 12-én hozták be a dokkba, hogy megőrizzék az utókor számára. A helyreállítását a Védelmi Minisztérium biztosítja és a Tengerészeti Kulturális Társaság támogatja a Victory megmentése Alapítvány révén. A hajót V. György Király, 1928-ban nyitotta meg a nagyközönség számára. Eddig 33 millió látogató tekintette meg a múlt pompásan megőrzött csatahajóját.

---

Short story

(see more on - Vikipedia)

HMS Victory is a 104-gun first-rate ship of the line of the Royal Navy, laid down in 1759 and launched in 1765. She is most famous as Lord Nelson's flagship at the Battle of Trafalgar in 1805. She was also Keppel's flagship at Ushant, Howe's flagship at Cape Spartel and Jervis's flagship at Cape St Vincent. After 1824 she served as a harbour ship. In 1922 she was moved to a dry dock at Portsmouth, England, and preserved as a museum ship. She is the flagship of the First Sea Lord and is the oldest naval ship still in commission.

Construction

In December 1758, the commissioner of Chatham Dockyard was instructed to prepare a dry dock for the construction of a new first-rate ship. This was an unusual occurrence at the time, as the Royal Navy preferred smaller and more manoeuvrable ships, and it was unusual for more than two to be in commission simultaneously; during the whole of the 18th century only ten were constructed.
The outline plans arrived in June 1759 and were based on HMS Royal George which had been launched at Woolwich Dockyard in 1756. The naval architect chosen to design the ship was Sir Thomas Slade who, at the time, was the appointed Surveyor of the Navy. She was designed to carry at least 100 guns and was established with that number of guns; in practice, her armament varied from 104 to 106 guns and carronades. In January 1808 the Victory was reduced to a 98-gun second rate, but was reclassed as a 104-gun first rate in February 1817.
The keel was laid on 23 July 1759 in the Old Single Dock (since renamed No. 2 Dock and now Victory Dock), and the name was finally chosen in October 1760. It was to commemorate the Annus Mirabilis, or Year of Victories, of 1759. In that year of the Seven Years' War, land victories had been won at Quebec and Minden and naval battles had been won at Lagos and Quiberon Bay. There were some doubts whether this was a suitable name since the previous first-rate Victory had been lost with all on board in 1744. Once the frame had been constructed, it was normal to cover the ship up and leave it for several months to season. However, the end of the Seven Years' War meant that she remained in this condition for nearly three years, which helped her subsequent longevity. Work restarted in autumn 1763 and she was finally launched on 7 May 1765, having cost L63,176 and 3 shillings[2] (present day L7.31 million)[3] and used around 6000 trees, 90% of which were oak and the remainder elm, pine and fir, as well as a small quantity of Lignum Vitae.
Because there was no immediate use for her, she was placed in ordinary—in reserve, roofed over, dismasted and placed under general maintenance—moored in the River Medway for 13 years until France joined the American War of Independence. In March 1778, John Lindsay was appointed her first captain, but he was transferred to captain HMS Prince George in May 1778 when Admiral the Honourable Augustus Keppel decided to raise his flag in Victory. She was commissioned in May 1778 under the command of Rear Admiral John Campbell (1st Captain) and Captain Jonathan Faulknor (2nd Captain), with the flag of Admiral Keppel.
The Victory was armed with smooth bore, cast iron cannon. Initially she carried thirty 42-pounders (19 kg) on her lower deck, twenty-eight 24-pounders (11 kg) on her middle deck, and thirty 12-pounders (5 kg) on her upper deck, together with twelve 6-pounders on her quarterdeck and forecastle. In May 1778, the 42-pounders were replaced by 32-pounders (15 kg), but the 42-pounders were reinstated in April 1779; eventually, in 1803, the 42-pounders were permanently replaced by 32-pounders. In 1782, all the 6-pounders were replaced by 12-pounders. Later, she also carried two carronade guns, firing 68-lb (31 kg) round shot.
Only one of the guns exhibited on Victory today is an original from the Battle of Trafalgar. The rest are modern fibreglass replicas. This is necessary because a ship cannot be placed in dry dock with her armaments on board. The weight would damage the structure without the support of sea water.

---